A svéd Lundi Egyetem Diabéteszközpontja és a finn Molekuláris Orvostudományi Kutatóintézet tudósai mintegy tizenötezer beteg adatait, köztük részletes vérvizsgálati eredményeit elemezték. A legújabb eredmények arra mutatnak, hogy a pácienseket öt csoportba lehet osztani.
Az első csoportba kerültek a súlyos autoimmun betegségben szenvedők, lényegében az 1-es típusú diabéteszesek, akiket látszólag egészségesen, fiatal korban támad meg a kór, a szervezet az immunhiba miatt nem tud inzulint termelni. A második csoportba a szintén súlyos inzulinhiányos betegek tartoznak, akik eleinte ugyanolyannak tűnnek, mint az első csoport tagjai, egészséges testsúlyuk volt, inzulinhiánnyal küzdöttek, de az immunrendszerük nem volt hibás.
A harmadik csoportba sorolták a súlyosan inzulinrezisztens betegeket, akik általában túlsúlyosak voltak, az inzulintermelés nem állt le, ám a testük már nem reagált rá. A negyedik csoportban azok voltak, akiknek enyhébb diabétesze az elhízással összefüggően alakult ki, ám anyagcsere szempontjából közelebb álltak a normálishoz, mint a harmadik csoport tagjai. Az ötödik csoportba pedig az enyhe, idős kori diabéteszes pácienseket sorolták, akiknél akkor jelentkeztek a tünetek, amikor lényegesen idősebbek voltak, mint a többi csoport betegei, és állapotuk általában jobb volt náluk.
Az 1-es típusú az immunrendszer betegsége, mely tévedésből rátámad az inzulintermelő sejtekre, így nincs elég inzulin a vércukorszint szabályozására. A 2-es típusú diabéteszt ellenben a helytelen életmód következményének tartják, mivel a testzsír befolyásolhatja az inzulin működését.
A kutatók kiemelték, hogy ideális esetben a diagnózis tartalmazza, melyik csoportba tartozik a beteg, így a kezelést is pontosabban lehet meghatározni. Az első három súlyos típust agresszívabban lehet kezelni mint a két enyhébbet.
A második csoport betegeit jelenleg 2-es típusú diabétesszel diagnosztizálnák, mivel nincs autoimmun betegségük, az új kutatás szerint azonban a kórt valószínűleg az inzulinelőállító bétasejtek okozzák, nem a túlsúly, ezért kezelésüknek az 1-es típusú diabéteszhez kellene közel állnia. A második csoportnál nagyobb volt a vakság kockázata, a harmadiknál a vesebetegségé, tehát az ő esetükben a gyakoribb szűrés lehet hasznos.